MÁRVÁNY

A természetes márvány üledékes kőzet, tömött mészkőből a természetben hő és nyomás hatására kikristályosodott szemszerkezetű kőzet.
Felhasználhatósága az építőiparban nagyon széleskörű. Időtállóságokat több százéves szobrok és épületek bizonyítják. (külső és belső ablakpárkánynak, kandallók, belső lépcsőknek, padló és falburkolatnak előszeretettel választják, mert semmi más kőnek nincsen a mészkőhöz és a márványhoz hasonló rajzolata).

A kő választásakor érdemes a következőket figyelembe venni:

A márvány zsír érzékeny, sav érzékeny (kerülni kell az olyan vegyszerek használatát melyek maró hatásúak)

A márvány tíz-tizenöt év alatt elveszti a fényét a szabadban. (ennek ellenére külső és belsőablakpárkánynak belső lépcsőknek előszeretettel választják, mert semmi más kőnek nincsen a márványhoz hasonló rajzolata)

A márvány ragaszásakor célszerű figyelembe venni, hogy nedvszívó, olyan ragasztót kell választani amely kevés vizet vesz fel a keverés során illetve a carrara bianco kőnél javasolt fehér csemperagasztót használni mert a kő hajlamos magába szívni a ragasztóban levő szennyeződéseket és kiszáradás után a víz eltűnik de a folt ott marad.

Mivel a márvány egy természetes kőzet ezért színbeli rajzolatbeli eltérések előfordulnak és azok nem képezik kifogás alapját. A természetes kőben előforduló repedezettség, foltosság normális jelenség az osztályba sorolását nem befolyásolja. 

Javasolt felhasználási terület:
Külső és belső ablakpárkányok, beltéri lépcsők, díszítőelemek, belső fal és padlóburkolatok.

 

MÉSZKŐ

A mészkő üledékes kőzet, a keletkezés körülményeitől függően szerkezete lehet tömött, likacsos vagy apró gömbös. Gyakran fellelhető bennük kagylók, csigák vázai és ezek a kövületek egyedivé és különlegessé teszik a mészkövet, aminek alapjában véve is kellemes meleg színei vannak.
Felhasználhatósága az építőiparban nagyon széleskörű. . ( külső és belső ablakpárkánynak, kandallók, belső lépcsőknek, padló és falburkolatnak előszeretettel választják, mert semmi más kőnek nincsen a mészkőhöz és a  márványhoz hasonló rajzolata) . Időtállóságokat több százéves szobrok és épületek bizonyítják.

A mészkő választásakor érdemes a következőket figyelembe venni:

A mészkő zsír érzékeny, sav érzékeny (kerülni kell az olyan vegyszerek használatát melyek maró hatásúak)

A mészkő tíz-tizenöt év alatt elveszti a fényét a szabadban.

Mivel a mészkő egy természetes kőzet ezért színbeli rajzolatbeli eltérések előfordulnak, és azok nem képezik kifogás alapját. A természetes kőben előforduló repedezettség, foltosság normális jelenség az osztályba sorolását nem befolyásolja. 

Javasolt felhasználási terület:
Külső és belső ablakpárkányok, beltéri kültéri lépcsők, díszítőelemek, belső fal és padlóburkolatok pultok asztallapok (célszerű kőimpregnáló szerrel kezelni a felületet)